Michael Ende Végtelen Történtetét olvastam nemrég. A történetből szép lassan kibontakozott számomra a lényeg: Fantázia, az ország, ahol minden a kívánságod szerint történik, valójában a mi világunk. Itt, eme sárbolygón is minden a kívánságunk szerint történik, csak nem azonnal, de ha eleget fontoskodsz, lobbyzol, sürögsz és törekszel, akkor végül valórá válik minden vágyad, figyeld csak meg.
Kérdés, hogy jót s jól kívánunk-e?
A szanszkrit nyelvben a legsúlyosabb átok, amit másokra mondhatunk, ez:
“Teljesüljön minden kívánságod!”
Ha belegondolsz, valóban félelemetes lehet… Barnabásnak, a kövér kisfiúnak, aki Fantázia országába került, épp ezt a szörnyű átkot kellett hordoznia. Mihelyt kívánt valamit, azonnal teljesült. Fantázia lakói megneszelték ezt a különleges adottságát és kérlelték Barnabást: kívánjon már ugyan számukra is valamit! És Barnabás kívánt, és ezzel elkezdődött számára a csöppet sem kellemes, de annál tanulságosabb kalandok sora…
A Végtelen Történet szuper könyv, szívből ajánlom nem csak gyerekeknek.
A könyv maga elindított bennem egy gondolatfolyamot, ami nem hagy nyugodni… A héten rengeteg dolgom volt, mászkáltam, ügyintéztem, utaztam és mihelyt hazaértem, már indulhattam is tovább… És közben rendkívül feszült voltam. Mikor lesz már ennek a sok tennivalónak vége? Mikor pihenhetek meg? Hát, sajna, pihire nem igazán volt idő… Viszont esténként pár oldalt a Végtelen Történetből azért el tudtam olvasni, míg végül kirajzolódott bennem a kép.
A legnagyobb feszültséget az okozza bennünk, hogy túl nagy a szakadék a valóság és a céljaink/kívánságaink között. Minél távolabb kerülünk a céljainktól, vágyainktól, annál frusztráltabbak leszünk.
Barnabást, a Végtelen történet kisfiú-hősét a kívánságai majdnem bajba keverték, míg el nem ért egy olyan helyre (Újuóla asszony elfogadó, versengés- és elvárásmentes, szerető otthonába), ahol végre megnyugodott. Ende így ír erről:
” Úgy tetszett, hogy a Változ-lakot körülvevő rózsaligetben örök nyár uralkodik. Barnabás ide-oda csavargottt, megfigyelte a méheket, ahogy a virágokon lakmároztak, hallgatta a bokrokból felhangzó madárdalt, játszottt a gyíkokkal, akik olyan barátságosak voltak, hogy a kezére kúsztak, és a nyulakkal, akik tűrték, hogy megsimogassa őket. Hébe-hóba levetette magát egy bokor aljába, beszívta a rózsák édes illetát, a napba hunyorgott, és anélkül, hhogy bármi határozott dologra gondolt volna, egyszerűen csak hagyta, hogy átcsobogjon felette az idő, mint valami patak.” Michael Ende, Végtelen Történet
Kérdés: Te naponta, hétvégente töltesz el ilyen minőségű időt? Mikor nincs feladat, nem hajszolod magad, sem mást, nincs elérendő cél, csak a puszta, céltalan, örömteli létezés van? (Na és én, én mennyi időt töltöttem a héten így? Hát, sajna, semennyit. Na de majd most!)
Vajon mindig szakadék kell legyen a vágyott állapot, testsúly, vagyoni helyzet, lelki kincsek és tulajdonságok között? Mindig törekedni kell valamire, mindig egy meghatározott út mentén menetelni egy elérendő cél felé?
Ezt a céltalan létezést tényleg csak a gyerekek tudják, és mi, Felnőttek teljesen elfelejtettük?
Tényleg csak nyaraláskor nincs ez a mókuskerék? Vagy van az időnek egy másmilyen minősége is, ami ott van, elérhető közelségben, csak nem vesszük észre a fejünkben kavargó célok, vágyak, kívánságok és muszájok miatt?
Bizony ez az a fajta minőség, ami pihentet, ami nem visz sehová, mégis fényévekkel előre röpiít, melyben megújulsz, megpihensz – mely megalapozza a dolgos, célokhoz, harchoz, teljesítményekhez és elvárásokhoz kötött hétköznapjaidat.
Jó olvasgatást, még jobb semmittevést kívánok!
Ági, az Alvásguru
a képek forrása: pinterest
