25 éves az Anonim Alkoholisták Magyarországon!

Ha zavar az alvászavar…

 Boldog születésnapot, AA!!!

Ebből az alkalomból most TELJES EGÉSZÉBEN átadom a stafétabotot a házipatika.com – nak, mert ennél jobb cikket az alkoholizmusról, mint játszmáról és mint betegségről, én sem tudnék írni.

Hogy kedvet kapj az olvasáshoz: az AA-ról általában amcsi filmekben hallunk, ahol a főhős  öreg, lepukkant alkoholista anyja jár. Nos hát, az AA Magyarországon is létezik, pont 25 éve, ahová gyógyult és gyógyulófélben lévő emberek járnak, akiknek problémájuk van az alkohollal. Önmagukat és egymást segítve tartanak 25 éve gyűléseket az ország nagyon sok pontján (tehát vidéken is!). Ez az egyetlen olyan működő program, ami hatékonyan és tartósan (visszaesések nélkül) segíti az alkoholistákat kilábalni az alkoholizmusból és eljuttatja őket a felelősségvállalás egy mélyebb szintjéig. Mindezt szeretettel és biztatással teszi, nem prédikálva, fejet csóválva és lesajnálva.

Annyit írnék azért még, hogy az AA-n kívül léteznek más, 12 lépéses csoportok, ugyanis felfigyeltek rá, hogy nem csak az alkoholisták játszanak egy életre (és halálra) szóló játszmát illetve ebben korántsem egyedül vesznek részt. Ezért önsegítő csoportok jöttek létre az alkoholisták hozzátartozóinak, az alkoholista, vagy más rendellenesen működő családokban felnőtt gyermekeknek, a társ- szex- és szerelemfüggőknek, a szerfüggőknek, a játékszenvedélyben szenvedőknek. 
Gyógyszerfüggés és egyéb gyengeségek – létezik megoldás!
A házipatika bejegyzését IDE KATTINTVA olvashatod el. 
Címkék: ,
Tovább a blogra »