Önbüntetés alvásmegvonással

Azt tapasztaltam, hogy az ember szereti kihívni maga ellen a sorsot. Ha nem fordul a sorsa elég rosszra, majd ő tesz érte, hogy szenvedni lehessen.

Szenvedni persze senki sem szeret. Vagy mégis? Bizony, sajnos sokunkban nagyon mélyen be van kódolva, hogy ő hiábavaló, haszontalan, rossz, vagy legalábbis semmiképp sem elég jó. Olyan mélyen gyökerezik ez a meggyőződés önmagunkról, hogy már el sem hisszük, hogy érdemelhetnénk jobbat is, mint ami van. És mi az, ami van? Boldogtalanság a köbön, rideg, érzelemszegény házasság van, alacsony fizetés van, küszködés van, a fogason előnytelen ruhák sora, a testen zsírpárnák, a gyomorban pia, gyógyszerek dögivel. Lakást veszel, de pont olyan rossz szomszédsággal, mint az az előző. Elmész egy munkahelyről a bántó, gonosz főnököd elől – erre kiderül, hogy az új főnököd ugyanolyan. Vagy el sem mész, nem újítasz be, nem veszel másikat, nem hagyod abba, nem válsz el, nem változtatsz. Nem cseréled le a férjed/feleséged, nem nézel jobb munka után, maradsz a csigalassú, unalmas franciatanárodnál és a koszos edzőteremben emelgeted tovább a vasat. Marad minden a régiben. Mert a cél mindenáron: a szenvedés. “Mert megérdemlem!” Mint a L’oreal reklámban, csak fordítva.

A bejegyzés tovább olvasásához KATTINTS IDE!