Alvás, ritmus, ébrenlét: visszatérés a saját ritmusodhoz

Az alvásnak egy saját(os) ritmusa van. Mint ahogy az ébrenlétnek is. Az egész agytevékenységednek, sőt a szervezeteden belül minden egyes szervnek saját ritmusa van. Bizonyos időpontokban aktív, míg egy másik időpontban pihen, vagy legalábbis kevésbé aktív.

Normál esetben semmi gondot nem okoz, hogy az ember “betartsa” a szervezetéből jövő “parancsokat” vagy üzeneteket, konkrétan az olyanokat, hogy “most vécére kell menni”, “most szunyókálni kell“, “most vizet kell inni”, “most aludni kell”. Azért nem okoz gondot, mert érzed, hogy szomjas vagy, éhes vagy (és azon belül mire vagy éhes, tápláló, nehéz kaja kell neked vagy csak egy kis zöldség), álmos vagy stb.

Elfelejtheted a kajakómát

Sajna ez a modern világ semmiképpen sem a “normál eset”-hez tartozik. Az esetek legnagyobb többségében fogalmad sincs a szervezeted kívánságairól – egész egyszerűen azért, mert nem tudsz önmagadra figyelni. Nem tanultad meg (már gyerekkorodban sem azt kérdezték az iskolában, hogy mit érzel bizonyos dolgokkal kapcsolatban, hanem, hogy milyen ismereteid vannak), de ha tudnád is, senkit sem érdekelne. Nem az a módi manapság. Egy munkahelyi környezetbe nem fér bele, hogy te – reagálván a kajakómára – ledőlsz egy félórára szusszanni egyet ebéd után, mint ahogy az sem érdekel senkit, hogy a kreatív gondolataid (azaz hogyan oldjál meg egy problémát/feladatot) neked sétálás közben támadnak és nem akkor, ha egy gépekkel és emberekkel telezsúfolt szobában ülsz. És az sem egyezik feltétlenül az igényeiddel, ha beraknak egy irodába egy szál magadban, mert ez egy egyszemélyes munkahely és egész nap nincs kihez szólnod.

Nem érzed tehát a ritmusod. Rángat a világ. Jobbra-balra, épp a pillanatnyi érdeknek megfelelően. Fő tendencia, hogy tegyél meg dolgokat (főnöködnek, eladónak, orvosnak, edzőnek, gyerekednek, barátaidnak, bárkinek) és azt azonnal tedd. Haladéktalanul. Már tegnapra is késő volt. Ezer ok van rá, miért kell sietni, miért kell ezt most elintézni, miért nem ér rá délután vagy holnap. Azt, hogy te éppen akkor milyen állapotban vagy (mondjuk épp mostanra terveztél be egy kis pihenést vagy ebédet), senki sem kérdezi.

A déli országok népei sokkal jobb érzékkel tudnak élni a saját ritmusuk szerint. Ott annyira meleg van, hogy eleve van egy jó okuk arra, hogy miért mondják azt, hogy “jó, majd holnap megcsinálom”. Neked, mint közép-kelet-európai, mérsékelt égövi lakosnak esélyed sincs ilyen jó kifogással előrukkolni. Pláne, hogy szociális-empatikus lény vagy, aki megérti, hogy a másiknak ez meg az milyen fontos. Rád bízza, mert tudja, hogy TE itt és MOST megcsinálod. Nem mondasz nemet, nem hagyod cserben, jó munkaerő vagy, jó barát, jó férj, jó feleség, jó gyermeke a szüleidnek és jó polgára az államnak. Engedelmes fogaskereke mindennemű gépezetnek, a kórháztól kezdve a tömegközlekedésig. Marad a robot, a rohanás, az idegeskedés, a lélektelen hajsza.

 Popper Péter egyszer azt mondta, hogy ha ő lenne az Ördög, a Sátán, akkor pontosan ezt csinálná, mint ami most a mai világban megy. Siettetné az embereket. Hogy sose hallják meg azt a belső hangot, ami azt súgja, hogy csendesedj el, nyugodj meg, dőlj hátra és lazíts. Amitől az életet esetleg még élvezni is tudnád, mert nem folyton a kötelességeid után kajtatsz. Popper Péter az Ördög helyében sosem engedné, hogy legyen elég idő a növekedésre, a fejlődésre, a hibáinkból való tanulásra, nem hagyná, hogy legyen ideje a beszélgetésnek, a kikapcsolódásnak, a semmittevésnek, a “céltalan” de örömteli létezésnek. Látod magad előtt a képet? A Sátán nyugodtan sziesztázik, alattvalói, az emberek pedig rohannak. Nyüzsögnek. A háttérben pedig ritmustalan, disszonáns zene szól.

Nagy kérdés, hogy ha már egyszer Európában esz a  fene és az évnek csak néhány hónapjában hivatkozhatsz arra, hogy meleg van, mit is tudsz tenni? Mit tudsz tenni azért, hogy ne sikkadjanak el folyton az igényeid, a vágyaid, hogy ne legyen háttérbe szorítva, elnyomva vagy legalábbis későbbre halasztva mindaz, amit a szervezeted megkíván. Mit tudsz te ma tenni ezért?