Alvástréning

Egy frászt vagy az, amit teszel!

A slow-mozgalom margójára

A nők 55 %-a érez bűntudatot, ha pihen – ennek hátterét fejtegetjük most.

 

Volt már olyan, hogy még fáradtabban tértél vissza szabiról, mintha dolgoztál volna?A múlt hétvégét is végigpörögted netán? Mikor volt utoljára egy igazi, lazulós, nemfőzős, ücsörgős, kicsit unatkozós-semmittevős, 100%-ig pihenős hétvégéd?

A pihenés elviselhetetlensége

Statisztikák vannak arról, hogy a nők 55%-a érez bűntudatot, ha pihen. A pihenésre való képtelenség mögött valójában az áll, hogy mihelyt pár percre leülünk és “csak úgy vagyunk”, szembesülnünk kell azokkal a dolgokkal, amik valójában aggasztanak. Ez a nyugtalanság idővel szokássá válik és alvászavarokhoz, szorongáshoz és egyéb ideges tünetekhez vezethet.

>>>http://alvasguru.hu/az-almatlansag-lelki-okai/

 

Ám pihenni képtelenségünkhöz hozzátartozik még az az ostoba, idióta filozófia is, amit röviden úgy lehet megfogalmazni, hogy „az vagy, amit teszel”.

 

az vagy amit teszel

 

Vagyis: a tetteid számítanak, nem az, amit hangoztatsz magadról (vagy mások rólad).
Önbecsülésünk függ tehát attól, hogy mit teszünk. Sőt: akkor vagyunk fontos emberek, akkor vagyunk ÉRTÉKESEK, csak akkor lehetünk a társadalom megbecsült tagjai, ha le tudunk tenni valamit az asztalra.

Rotyogjon a tűzhelyen a lekvár, viruljon kertünkben a rózsalugas, DIY otthonunk ragyogjon a tisztaságtól, gyerekünk szeme az intelligenciától, haja a házilag (általad) készített biosampontól, illatozzon a konyhában glutén-laktóz-és adalékmentes sütemény.

Vagy, ha nem akarunk megfelelni a tipikus nőideálnak, akkor minimum prezentálnunk kell egy jól menő vállalkozást, vitorlázórepülnünk kell vagy lovas-akrobatikáznunk, bestsellereket kell piacra dobni és/vagy édi kis világsiker-szobrocskákat (juhászost, igazi hungrikum, naná), mellyel kisvártatva a Forbes címlapján büszkélkedhetünk.

Hogy megmutassuk, kik is vagyunk. Hogy megmutassuk: mi is érünk valamit. Hogy mindenki lássa: nem lopjuk ám itt a napot!

 

ágyban olvasni 8 bizarr

 

Cool vagyok, mert nyaralok?

A nyaralás sem szól másról, mint teljesítőképességünk mutogatásáról. Otthon nyaralni? Á, az vérciki. Ejtőzni a kertünkben és cseresznyét enni ebédre is? Kizárt. Szúnyókálni ebéd után? És akkor mit rakok fel a facebookra?

A nyaralás egy projekt, kérem szépen: ekkor kell megmutatni, hogy nem dolgoztunk hiába.

Keresetünkből utazunk, világot látunk, látványosan pihenünk. Pihenni pedig csakis vízparton, elutazva, százezreket költve lehet – jól láthatóan, szexin, napbarnítottan. Ha nyaralás alatt nem készül jó profilkép, megette a fene az egészet.

Tovább kérdezek

Mit szólnál, ha azt mondanám: nem a tetteidtől leszel értékes ember? Hogy nem kell semmit sem tenned azért, hogy szeressenek? Hogy akkor is finom az ebéd, ha nem készül fotó róla és a süti akkor is süti, ha nincs benne rebarbara?

Mit szólnál, ha azt mondanám: ez az egymással versenyzősdi, hogy ki coolabb, ki szebb, ki- tud-jobb-láblógatós-balatonos-képet-posztolni-verseny egy baromság? Mi lenne, ha néha csak egyszerűen azt tennéd, ami jólesik? Ha odaégne a sütemény, ha fagyasztott pizza lenne az ebéd, ha a tavalyi fürdőruha lenne rajtad, ha keresztrejtvényt fejtenél és elrontanád?

 

nyári hangulat

Mi lenne, ha nem avval a kérdéssel kezdődne a nap, hogy

„mit tegyek ma, hogy mások szemében értékes legyek?”

hanem hogy

„mi lenne ma, ami jól esik és amihez kedvem van?”?

A világ vajon másmilyen lenne? És Te hogy éreznéd magad benne? Szerintem kisimulna egy pár ránc az arcodon…

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!