Általános tapasztalat, hogy minden ember élete végső célja a boldogság. Valamelyik híres író (most lusta vagyok utánanézni, melyik), amikor gyerekkorában neki szegezték a kérdést, hogy „Mi leszel, ha nagy leszel?”, azt felelte: „boldog!” Nem vasutas szeretett volna lenni, nem rendőr, tűzoltó vagy feltaláló, hanem boldog.
Az Örök Boldogság Szigete
Életünk végső célja a boldogság. Végső soron az a számtalan vallás, ami ma is létezik, beleértve a nagy világvallásokat is, az emberi boldogságot célozzák meg végső céljukként. A nagy tanítók mind-mind azért születtek le a Földre, hogy enyhítsék az emberek szenvedéseit, a zűrzavart a fejekben – és megmutassák, hogy ha nem is itt a Földön, ha nem is egy látható vagy kézzel tapasztalható világban, de létezik egy hely, ahol az örök boldogság vár rád.
Érdekes, hogy a nagy világvallások a boldogságot összekapcsolják a jósággal (lásd. a szentté avatás előtt boldoggá avatják az embert) és a lelki békével. Hiszen ha háborog a lelkem, ha nem vagyok kiegyensúlyozott, akkor természetszerűleg boldog sem lehetek. A belül békét, letisztultságot, nyugalmat érző ember sokkal könnyebben tesz jót – és sokkal könnyebben tanúsít mértékletességet, igazságosságot, kedvességet; belső békéje stabilitásából kiindulva van ideje szétszórni nyugalmát és teljességét. A békés ember jó ember. Van mit adnia önmagából. És aki békés és jó, az boldog. Valahol ez minden vallás célja, ilyen embereket faragni az eltévelyedett báránykákból.
Tehát a boldogság elemi igényünk. Akárcsak az evés, az ivás, szeretteink közelsége, a biztos hajlék a fejünk felett…
Nem maradt ki a felsorolásból valami?
Dehogynem!
Ez a pluszegyes tipp még ismeretlen volt eddig előttem. Stresszhormon? Hmmm. Jobban kellene figyelnem erre (is) Köszi! 🙂 (y)